Az előző számokban megpróbáltam vázolni, hogy milyen módon tudunk egy lemezt megírni a Nero Express-el, és megpróbáltam leírni mindazt az információhalmazt, ami
magával az írással, illetve a felhasznált lemezekkel kapcsolatos. Ezek után elvileg túl sok újdonság nem állhat utunkba ahhoz, hogy ezt az egyszerű feladatot rutinszerűen használjuk napjainkban, és ne rémüljünk meg attól, ha esetleg más programot kell használnunk.

Mint azt cikkem elején említettem, azért a Nero-t választottam, mert az egyik legjobban használható, legnagyobb tudású program, melynek egy konkrét példájával illusztrálva a CD/DVD írási folyamat minden részletébe bele tudom avatni a kedves olvasót. Nos, mivel most már majdnem minden eddigi kérdésünkre választ kaphattunk, nézzük meg, milyen egyszerűen tudunk adat lemezt készíteni a Windows beépített CD-írási lehetőségével.

Tulajdonképpen az egész folyamat szinte ugyanúgy zajlik le, mintha bármilyen más adathordozóra dolgoznánk. A különbség két helyen nyilvánul meg: az operációs rendszer először egy átmeneti állományba helyezi mindazt, amit a lemezen el szeretnénk helyezni, majd amikor úgy érezzük, hogy írhatjuk a korongot (tehát minden a lemezen elhelyezni kívánt fájlt előkészítettünk), akkor ezt egy extra gomb megnyomásával tudjuk elindítani. A továbbiakban nincs más feladatunk, mint hogy megvárjuk a procedúra elvégzését.

Megpróbálom kicsit részletezni mindezt. A meghajtóink között az Explorerben (Sajátgép) ugyanúgy megtaláljuk a CD/DVD-író készülékünket, mint bármelyik merevlemezünket vagy hordozható meghajtónkat (például flash-drive), vagy akár a 3,5"-s hajlékonylemezes eszközünket. Tulajdonképpen hasonlóan használhatjuk, mint a 'kislemezünket', tehát ha teszünk be egy üres lemezt, látjuk a tartalmát, ha nincs benne, akkor viszont értelemszerűen nem. Amennyiben behelyeztünk egy üres lemezt, úgy miután ráböngésztünk a meghajtóra láthatjuk, hogy az teljesen üres, és balra a plusz információink között kiírja a gépünk, hogy mekkora üres kapacitással rendelkezünk.

Ezek után semmi másra nincs szükségünk, mint az írni kívánt fájloknak az idemásolására. Amennyiben túllépjük a maximális kapacitást, úgy az operációs rendszerünk erre figyelmeztetni fog. Miután ezen a lépésen túl vagyunk, ugyanezen ablak bal felső dobozában találunk egy gombot, amivel az írást megkezdhetjük. Itt tulajdonképpen a folyamat végére értünk. Ennek a belső lehetőségnek nagyon nagy előnye, hogy minden gépen megtalálható,
nem kell külön megvásárolni, és ugyanazon módszerrel használhatjuk, mint minden már megszokott fájlműveletet a Windows-ban. Hátránya, hogy tulajdonképpen semmilyen
beállítási lehetőségünk nincs (ami persze sokszor nem hiányzik, de még többször igen), az összes tulajdonság, amit személyre szabhatunk a meghajtó beállításainál (jobb egérgomb-kattintás a meghajtón, majd beállítások), az, hogy az átmeneti állományokat melyik merevlemezünkön helyezze el a gép (célszerű azt megadni ahol a legtöbb hely van), illetve milyen sebességet használjon a meghajtó a lemezek megírására. Amennyiben törölni szeretnénk az összes előkészített állományt, úgy nem kell mást tennünk, csak rendesen töröljük le a CD-ről (persze itt még nem a valós CD-n lévő információkról beszélünk, csak az odakészített adatokról) vagy gyors módszerként az írás elindítása gomb alatt találunk egy
külön gombot az átmeneti tár ürítésére.


A 'pocket write' módszer

Említettem, hogy az újraírható lemezek használatánál vagy ugyanazt a módot használjuk, mint a normál lemezeink írásánál, csak ha újra szeretnénk használni a lemezt, úgy előtte le kell törölnünk, illetve formattálnunk a korongot, hogy ismét üresen álljon készen a
következő folyamatokra. Vagy a másik metódus, ha szinte ugyanúgy használjuk, mint bármilyen más háttértárolót, tehát nem kell mindig formattálni, csak rámásoljuk az adatokat, és ha kedvünk tarja, egy egyszerű mozdulattal letöröljük azt (és ilyenkor nem kell a teljes lemezt, csak azokat a fájlokat, amikre már nincs szükségünk).

Ezt a második verziót hívjuk 'pocket write' módszernek. Ehhez nem kell mást tennünk, csak a Nero esetében feltelepítenünk az ingyenes hozzákapcsolódó programot, az InCD-t (a közhasználatban forgó másik író program, a Roxio Easy CD Creator esetében a DirectCD képes ugyanezen feladat megvalósítására). Miután feltelepítettük, ha behelyezünk egy új újraírható lemezt (legyen az CD vagy DVD egyaránt), a gép felajánlja, hogy formattálja-e az ehhez szükséges formátumra a korongot. Ezt egyszer kell csak megtennünk, hogy innentől a gépünk tudja, hogy ezen módszert kell használnia a fájlok kiírására. Viszont ha nem ilyen típusú a lemezünk, akkor is muszáj 'átkonvertálnunk', vagy a meghajtóinknál a jobb egérgomb kattintására immáron ez a lehetőség is megjelenik (InCD formátum).

Ha kész a procedúra, és megnézzük a lemezünket, észrevehetjük, hogy kevesebb az üres hely a névleges kapacitásnál, ez az ára annak, hogy a következőkben nagyon egyszerűen tudjuk használni ezt a lemezt. Hogy mennyire egyszerűen? Mostantól bármit a megszokott módszerünkkel odamásolunk a lemezre, az egyből rákerül, mintha csak a merevlemezünket használnánk (csak persze sokkal lassabban), illetve ha törölni van kedvünk bármit, azt a
gép egyből törölni fogja, és a felszabadult üres helyet egyből használhatjuk. Tehát ennél kényelmesebben nem tudnánk kihasználni lemezeinket. Amit meg kell jegyeznünk, hogy ebben az esetben némileg kevesebb szabad kapacitás áll rendelkezésünkre lemezenként, mint az eredeti méret, illetve, hogy az írási sebesség sajnos nem fogja elérni a gyárilag megadottat. Ezen felül DOS alatt egyáltalán nem, Windows 98 alatt pedig megfelelő program telepítése után tudjuk csak a lemezt olvasni, de azt hiszem, ez jelenleg nagyon kevés embert érint már.